- Michael, Michael! Képzeld, ötöst kaptam matematikából! Csak négy pontot veszítettem, a többi mind jó lett, ahhoz képest, hogy mennyire nem értettem! - meséltem lelkesen az én imádott bálványomnak.

- Ügyes vagy! De ugye tudod, hogy ezt velem tanultad meg? - vigyorgott rám nagyon aranyosan.

- Persze, tudom, nem kell emlékeztetned - vigyorogtam én is, mint a vadalma. Rám fért már egy jó jegy matekból, mert valahogy így jöttek fél évig a jegyeim: 5,4,5,2,2,4,3.. Ezek meg nekem nem jók.

- Ráadásul ez témazáró dolgozat volt, ami kettőt ér! Király! - boxoltam a levegőbe örömömben. - És még hétvége is van.. De jó vagyok már!

- Én meg itthon maradhatok és írhatok dalokat egész nap - nyújtogatta rám a nyelvét Michael.

- Biztos vagy te ebben a nyelvnyújtogatásban? - próbáltam kicsit ijesztgetni. Nem jött be. Ugyan is végig kergetett az egész udvaron, ráadásul kabát nélkül a hidegben.

Amint bementünk, rögtön a radiátorhoz dőltem. Michael mellém. Ott néztük a tévét úgy, hogy anyám is ott volt. Aztán felálltunk, és megnéztem, milyen kaja van. Vágtam egy jó nagy szelet tortát magamnak, majd Michaelnek is, mert azt mondta, hogy ő is kér. Megettük, de nekem mennem kellett aludni. Michael elkísért. Általában mindig addig szokott fent lenni, mint én, mivel egy szobában alszunk. Szóval, mindketten nyugovóra tértünk. 

- Good Night, Mikey.

- Good Night, Barbara.

                                         ***Reggel***

Már megint arra keltem, hogy fáj a hasam. Éjszaka öt percenként ébredtem fel, mert egyszerűen nem hagyott aludni a hasfájás. Michael is így volt: egyszer hallottam, hogy kimegy a WC-re, majd visszajön. Én nem voltam kint, de egy szemhunyásnyit sem aludtam. Anya éppen jött engem ébreszteni.

- Kicsim, ébredj, isko.. - kezdte volna, de látta, hogy ülök és sírok. - Mi baj van?

- Anyu.. Alig aludtam valamit, emellett fáj a hasam, és amint látom, Michaelnek is - mondtam, és a másik "betegre" mutattam.

- Oké.. Akkor maradj itthon, és majd délutánra idehívom a dokit hozzátok. Nem kértek valamit enni? - kérdezte anya.

- Fúj.. Kaja - vágtam egy hányós arcot, mire Mike rögtön megértette, mi van.

Csak csóválta a fejét, hogy ő se kér semmit. 

- Jól van.. Akkor majd esztek, ha jobban lesztek, okés? 

- Igen, anya, ne aggódj. Na, most menj, aludni szeretnék.. Próbálkozni - küldtem kifelé.

- Oké.. Sziasztok, jobbulást! - köszönt, majd kilépett.

Integettünk neki, aztán lefeküdtünk és elkezdtünk nyöszörögni.

- Michael.. Neked is a gyomrod fáj? 

- Igen..

Ekkor a fejem is kezdett fájni. Azt hittem, meghalok. 

- Délután jön a doki. Addig kibírjuk. Valahogy.. - magyaráztam.

Próbáltunk pihenni, de csak ugyan olyan rossz volt. Hallgattuk, amint apáék dolgozni indulnak. Mikor elhajtottak, nem bírtam tovább: Felkeltem, kiszaladtam a konyhába és mindenhol gyógyszert kerestem. Sehol semmi.. "Nem baj" - gondoltam magamban. "Nem baj, délután a doki majd megvizsgál minket.." 

                            ***Délután***

Délutánra már mindkettőnknek hányingere volt, fájt a fejünk, lázasak voltunk, a hideg rázott minket és szédültünk is. A doki megígérte, hogy csönget, ha megjött. Ahogy ránéztünk az ételre, úgy el is ment tőle a kedvünk. Egész nap nem ettünk az égvilágon semmit sem. Egyszerűen nem bírtunk enni.. Végre csengőt hallottunk. Megjött a doki. Kimentem nagy nehezen, beengedtem.

- Tudja, merre kell menni, doki.. - mondtam félig kómásan.

- Persze. Gyere, segítek.. - karolt át, és úgy bementünk.

Először engem vizsgált meg. Elmagyaráztam neki, hogy Michael (álnevén Leo) ugyan azoktól a tünetektől szenved és hogy nem ért magyarul, véletlenül van itt. Mellesleg nagyon hasonlít Michael Jacksonra, de nem ő, hanem az egyik rajongója (Na, itt még betegen is majdnem elnevettem magam..). Aztán mondta a doki, amitől a legjobban féltem: egy hétig nincs iskola.. Pedig a héten van a farsangi bál. Nagyon jó.. Majdnem elsírtam magam.

Aztán megvizsgálta Michaelt. Neki is ugyan azt mondta, sőt, még ugyan azt a gyógyszert is adta. A végén rákérdeztem:

- Nos, mennyivel is tartozom, doki? - kérdeztem.

- Összesen kilencezer-kétszázhúsz forinttal.

Átadtam neki a kért díjat, ami a gyógyszerekért volt. Aztán kikísértem, és leültem Michaellel együtt enni. Nem nagyon ment, de leküszködtünk pár kanál levest a torkunkon. Aztán bevettük a gyógyszereket, és aludni tértünk.

Később, mikor felkeltünk, azt sem tudtuk hirtelen, hogy hol vagyunk. Legalább is én nem, Michael elmondása szerint pedig ő sem..

Így végig küszködtünk pár órát. Aztán anyáék hazajöttek. Elmondtam, mi újság, és nem is lepődtek meg, hogy ugyan az a betegségünk. 

- Ezért kellett nektek kint a hidegben rohangálni.. - sopánkodott anyám.

- Jól van már, kit érdekel?! - kezdtem felháborodni.

Apám csitítgatott, de inkább elmentem, mint hogy őket hallgassam. Bementem Michaelhöz. Nagyon rosszul nézett ki. Ez a kis erős nátha jól megviselte szegényt. 

- Jobban vagy? - kérdeztem, miközben visszafeküdtem a helyemre.

- Hát, nem nagyon.. És te?

- Én se nagyon.. És még végig kell így küszködnünk egy hetet..

- Jaaaaj, neee.......

                  ***Két nap múlva***

Tévedtünk. Már tegnap úgy keltünk fel, mintha nem is lettünk volna betegek. Rejtélyes módon elmúlt a betegségünk. Ma meg.. Egész nap csak szórakoztunk. Hirtelen a facebook hangját hallottam. Az egyik osztálytársam írt nekem.

"Szia! Csak szólok, hogy nem kell aggódnod a bál miatt, nem maradsz le róla, ugyan is a nagy hó és a rossz idő miatt áttették egy héttel későbbre.. :D"

Hatalmas kő gördült le a szívemről. Az Úr hatalmas és jó!

"Szia! Köszi, hogy szóltál, aranyos vagy :) Na, de most mennem kell, várnak engem.. Sziia, légy jó! :)"

- Igeeen! Igen,igen,igen és iggggggeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen!!!!! - ordibáltam egy szót örömömben.

- Mi az? - lepődött meg Michael.

- Jaj, ne haragudj, elfelejtettem, hogy nem tudsz magyarul. Szóval, az van, hogy a farsangi bált áttették egy héttel későbbre, vagyis én is részt vehetek rajta, és vihetek külsőst is! IGEEEN!! - ujjongtam.

- Ez nagyon jó! De ugye, nem engem akarsz vinni? - kerekedett el Michael szeme.

- De, igen! Miért, kit vinnék? - csodálkoztam.

- A régi osztályodból valakit..

- Jaj, hagyjuk már, ők olyan hülyék, nagyon utálom őket.. És ők is engem. Naaa, Mikey, gyereee!! - nyafogtam.

- Na jó.. De csak ha nem jön mindenki oda hozzám körül rajongani engem, mert a bál nem rólam szól..

- Jó, elintézem. És örülök, hogy jössz! - ugrottam a nyakába.

- Hjajj, ebből még bajom lesz.. - sopánkodott halkan.