Este nagyon későn feküdtünk le aludni, mert még társasoztunk. Igaz, nehéz volt elmagyaráznom, mert a magyar szavak kellettek hozzá, de így-úgy megértette Michael. Jót játszottunk, és mikor már a fejem alig bírtam tartani, elmentünk aludni.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki a nyakamba önt egy pohár vizet. 

- Happy Easter! - mondta Michael, nevetve azon, hogy én felordítottam a jéghideg víztől. - Good morning.

- Eszednél vagy?! Ez jéghideg volt ez a víz! Úristen.. - sopánkodtam, mire apám is megérkezett egy adag vízzel. A kezeimet az arcom elé szorítottam, és úgy vártam, hogy a nyakamba öntse a vizet. De nem tette.

- Ó,már felébredtél? Épp most akartalak felébreszteni..

- Hála Michaelnek - mondtam, és idegesen néztem. Michael kicsit megijedt.

- Jaj, ne aggódj, csak kicsit megijedtem! Elfelejtettem, hogy húsvét van - mosolyogtam Michaelre bátorítóan.

- Huh. Én meg már megijedtem, hogy nálatok nem szokás locsolni..

Ezen elnevettem magam. Mike hülyén nézett rám. Most vettem észre, hogy apa már rég kiment. Nem érdekelt. Felkaptam a ruháimat, kiküldtem Michaelt, és felöltöztem.

- Ááú! - hallottam egy hangos ordibálást Michaeltől. 

Úgy, ahogy voltam, kirohantam melltartóban és nadrágban. Amit láttam, azon csodálkoztam. Michael becsípte az ujját a fürdőszoba ajtajába, bár nem tudom, hogyan. Csak néztem rá hülyén, mikor észrevettem, hogy nincs rajtam póló. Felsikítottam, aztán visszarohantam a szobába. Ott megnéztem magam a tükörben. Lángvörös volt az arcom a szégyentől. Gyorsan magamra kaptam egy pólót, és úgy, ahogy voltam, vörös arccal kirohantam enni. Michael tökre ugyan úgy viselkedett, mint én: az arca lángvörös volt. Nem néztem rá, csak leültem, aztán szedtem magamnak a húsvéti kajákból. Hirtelen megszólalt.

- Az ott micsoda? - mutatott az édestúróra.

- Az egy olyan magyar húsvéti különlegesség, mint a túró, csak édes - próbáltam megfogalmazni, nem túl sok sikerrel. - Kóstold meg, nagyon finom.

Michael megkóstolta. Azt mondta, finom, ezért kért még belőle. Aztán észrevettem, hogy az asztalon ott a laptopja is. 

- Mit csinálsz most? - kérdeztem érdeklődve.

- Blogot - válaszolt röviden és érthetően.

Blogot?! Minek neki blog? Na mindegy, ő tudja. Közben halomszámra ette a sonkát, az édestúrót és a tölteléket. Én is ugyan ezeket ettem, így mikor az utolsó falat maradt, elfeleztük. Reggeli végeztével bementünk a szobába, és még egy kicsit gépezett Mike, én meg tévéztem. Ami akkor ment, azon elnevettem magam, ugyan is borzalmasan néztek ki szerencsétlen anime sorozat szereplői. Aztán átváltottam a csatornát. Ott éppen Michael volt, és akkor meséltek róla valamit.

- Michael Jackson nyomtalanul eltűnt - állt a szalagcímben. Megijedtem, hogy nem hívta el a menedzserét, de előbb inkább végighallgattam a híradót. - Michael Jackson majdnem egy hónapja nyomtalanul eltűnt. A rajongók semmit sem tudnak róla, a menedzsere nem beszél. Vajon kitől tudhatjuk meg, mi baja lehet az énekesnek? - mondta az a rohadt riporter.

Kikapcsoltam a tévét, és idegesen Michaelre néztem. Ő, mikor észrevette, hogy nézem, fogta magát, letette a gépet, és kérdezte, hogy mi van.

- Mi a baj? Olyan furcsának látszol..

- Mi a baj? MI A BAJ?? Te felhívtad egyáltalán a menedzseredet, hogy hol vagy éppen? Felfogtad, hogy ezért te leszel a hibás?! - akadtam ki, de ő leállított.

- Én esküszöm, szóltam Franknek! Ne akadj ki feleslegesen - bizonygatta, de nem nagyon hittem neki.

- Akkor mi volt a hírekben ez a szar, hogy nyomtalanul eltűntél?..

*** 5 perc múlva ***

- Jó, bocs. Nem gondoltam, hogy a média szemétkedik. Ne haragudj, nem gondolkodtam - próbáltam bocsánatot kérni híres barátomtól.

- Ugyan, rá se ránts! Ezek miatt a hülyék miatt nem érdemes összeveszni - mosolygott édesen.

- Köszönöm - mondtam, és odamentem átölelni. Aztán támadt egy remek ötletem. 

- Tanítsak neked új szavakat? 

- Aha - mondta mosolyogva.

- Akkor, most megtanítalak az egyik legszebb magyar szóra, a love magyar megfelelőjére. Ezt úgy kell mondani, hogy: "szeretlek". - tanítgattam.

Először elnevettem magam, olyan aranyos volt. Azt mondta: "szörötlök". Nagyon cuki volt. Aztán mondtam neki, hogy kell, és végül elég tűrhetően kimondta.

- Szerrettlek - mondta nekem.

- Ohh, ha tudnád, hogy én mennyire szeretlek téged.. - mondtam magyarul.

- What? - kérdezett vissza értetlen fejjel.

- Nothing, nothing - ráztam a fejem. Majd mikor megfordult, hogy felvegye a földről az egyik párnát, elmosolyodtam.

Hát igen, ha az embernek a példaképe a legjobb barátja és egyben a szerelme is, az nem könnyű.. De én még is meg fogom oldani. Túlélem valahogy, még ha fáj is, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem, de nem tehetek semmit a korkülönbség miatt..

Következő nap hullaként ébredtünk. Szerencse, hogy a suli aznap laza volt. Michael megvárta, amíg kicsöngetnek az utolsó órámról, a tesiről. Amint kicsöngettek, az öltöző felé vettem az irányt, hipersebességre kapcsoltam, és elindultam kifelé. A legjobb barátom már várt. Együtt elindultunk az ebédlő felé, gyorsan megebédeltem, és a fagyizóba indultunk. Közben apához beugrottunk, és letettem nála a cuccom. Kikanyarodtunk a munkahelyének az utcájából, mentünk egy kicsit egyenesen, és már ott is voltunk. Beálltunk a fagyiért álló sorba, és közben én fordítottam Mikenak, hogy mi micsoda. Mikor ránk került a sor, kértem.

- Egy epret és egy csokit, gyöngycukorral és édes tölcsérben - kértem a sajátomat. - És te mit kérsz? - kérdeztem angolul Miketól.

- Csokit és vaníliát édes tölcsérben - mondta, én meg magyarul elmondtam a pultos csajnak.

Kiszedte, kiszámolta az árat és mondta az összeget.

- Az összesen 770 Ft lesz - mondta. Én adtam a pénzt, a visszajárót elvettem, megköszöntem, és leültünk az egyik asztalhoz.

- És, hogy tetszett a bál? - kérdeztem, miközben a telefonomon állítgattam a facebookot.

- Nagyon jó volt! Az osztálytársaid rohadt jófejek - mosolygott.

Hirtelen észrevettem, hogy érkezett néhány üzenetem. Reménykedtem, hogy Dorina ír, mert azelőtt Bettivel már beszéltem. És valóban: Dorina volt az. Egy dobbanást kihagyott a szívem, és elolvastam, mit írt. Tök kedves hangnemben érkezett az üzenet, és így oda-vissza írogattunk egymásnak. A végére már ki is békültünk. Mikor mindkettőnktől elhangzott egy-egy bocsánatkérés, egy könnycsepp gördült le a szemem sarkából. Michael aggódva nézett rám.

- Jól vagy? Mi történt? - kérdezett.

- Semmi baj, minden jó.. Sőt, több mint jó! Tudod, vannak Dorináék.. Dorina, Betti, Wyca. Na, és velük most békültem ki.. És annyira örülök, hogy már sírok, látod? - mondtam, miközben arcomat mosták az örömkönnyek.

- De jó! Úgy örülök ennek! Végre valami jó - mondta Michael, és átölelt. A cukrászda vendégei furcsán néztek ránk, hogy én itt ölelgetek egy majdnem harminc éves férfit tizen akárhány évesen, de engem nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy boldogok vagyunk. Hirtelen előtört belőlem az érzelmes énem (ne értsd úgy, nem vagyok skizofrén!), és kérdezősködni kezdtem.

- Michael.. Mit gondolsz rólam? - érdeklődtem.

 - Én.. Nem is tudom. Nem ismerjük egymást olyan régóta, de amennyi időt együtt töltöttem veled, abból meg tudom állapítani, hogy nagyon jófej vagy és segítőkész. Nagyon szeretlek, mert olyan jó vagy hozzám - mosolygott rám bátorítóan.

- Ne túlozz.. Én is nagyon szeretlek téged, nem tudom, mi lesz velem, ha majd elmész - mondtam, majd még néhány könnycsepp gördült le a szemem sarkából. 

- Ne sírj! Megígérem, ha visszamentem, akkor is tartani fogom veled a kapcsolatot. Jó? - mondta, és letörölte arcomról a könnycseppeket, majd megfogta a kezem.

- Köszönöm - néztem rá hálásan. Ő bátorítóan megszorította kezemet.

Még beszélgettünk kicsit, majd felálltunk és elhagytuk a cukrászdát. Útban hazafelé hirtelen megláttam egy jó pólót, amin Michael Holdsétában lévő rajza volt, csupa flitterrel. Plusz az aláírása is rajta volt. Rátapadtam az üvegre, úgy néztem azt a pólót.

- Úristen, de raj! Ezt megveszem - mondtam, miközben a két szememet nem vettem le arról a pólóról. - Beszaladok, gyorsan megveszem, és már is jövök, oké?

- Rendben. Itt megvárlak!

Gyorsan előkotortam egy ezrest a zsebemből (mert előzőleg kicsit többet hoztam magammal fagyira), beszaladtam, megnéztem a méreteket, és a legjobbat kiválasztottam és megvettem. Egyszerűen NEM HAGYHATTAM OTT! Nagy boldogan vittem kifelé a pólót, de amit láttam, rögtön elvette a kedvem. Michael NEM VOLT SEHOL! Úgy megijedtem, hogy elsápadtam, majd gyorsan kikaptam zsebemből a telefonom, és hívtam Michaelt.

- Haló? - szólt bele nyugodt hangon. A szívverésem kicsit megnyugodott, de még mindig aggódtam, hogy hol lehet Mike.

- Hová a francba tűntél?! Már azt hittem, hogy elraboltak - teremtettem le így telefonon keresztül.

- Nyugi, már is megyek.. Csak megnéztem az újságokat, de egy szót se értek belőlük. Na sietek, szia!

- Siess is! Szia.

Leraktam, majd nekidőltem a falnak, és vártam, hogy jöjjön. Igaz, az újságos nem volt messze, de nekem most semmi kedvem nem volt járkálni Michaelért. Haragudtam rá. Közben már gyalogoltunk is haza, én meg nem szóltam egy szót sem, mert ha kinyitom a számat, úgy leordibálom szegényt, hogy örülhetek, ha még szóbaáll velem.

- Olyan szótlan vagy.. Mi a baj? - kérdezte tőlem nyugtalanul. Valószínű, hogy sejtette, hogy felidegesített.

- Ááááá, semmi bajom.. Nincs semmi bajom ezen az unalmas, hülye világon! Mert ugye annyira unatkozom itt, nemde?! - mondtam gúnyosan. Szegény Michael még mindig nem értette, miért kapom fel ennyire a vizet, de tudta, hogy azzal, hogy elment az újságoshoz, nagyon rám ijesztett.

- Ne haragudj, amiért megijesztettelek.. Én csak.. Csak.. - mondta, és lehorgasztotta fejét. Megsajnáltam, amiért ennyire kiakadtam.

- Figyelj.. Ne okold magad, tudom, hogy csak meg akartad ismerni a várost. De szólhattál volna nekem.. Ez idegesít, tudod? Majdnem szívinfarktust kaptam, mert azt sem tudtam, hol vagy.. Ha meg miattam tűnsz el, a sajtó kicsit sem kavar nagy vihart, aaa, hool.. Figyelj. Tudom, hogy nem akartál megijeszteni, de legközelebb szólj, jó? - magyaráztam Mikenak. Ő csak végig csendben maradt.

- Jó, rendben.. De nem haragszol, ugye? - mondta, majd szomorúan rám nézett.

- Dehogy haragszom! Te kis buta - mosolyogtam, majd az arcára nyomtam egy puszit. Ahogy észrevettem, ő egy picit elpirult. Kuncogtam, majd tovább mentünk. Nemsokára hazaértünk. Kényelmesen leültünk az ágyra beszélgetni.

- Na, most megtanítom neked a nevemet röviden, hogy hogy kell kiejteni! - mosolyogtam, majd elkezdtem magyarázni. - Hát, körülbelül úgy, mint ahogy a "Barbie" szót ejted.

Megpróbálta, és tökre úgy hangzott, mintha magyarul ejtené. Annyira édes volt!

- Vampire Barbie - mondtam mosolyogva.

- Miért lennél te vámpír? - mondta Michael csodálkozva.

- Nem tudom.. csak úgy. 

Ő csak megcsóválta a fejét, majd még több szót akart tanulni.

- Nem tudom, vannak-e még olyanok, amiket könnyen ki tudsz ejteni.. Nem jut eszembe. Csináljunk valami mást. Társasozzunk? ..

 Elérkezett a nagy nap. A bál napja. Bár még csak reggel volt, és a bál este kezdődött, én már előre előszedtem a ruhát, amit majd fel akartam venni.

- Hány óra van? - ásítozott Mike.

- Reggel 6. Tudod, megyek iskolába - mutattam az ujjammal, jelezve, hogy megyek. Michael arckifejezése láttán elkezdtem röhögni.

- Miért nézel hülyének? - kérdezte sértődötten.

- Nem nézlek annak - mondtam, és nyomtam egy békítő puszit az arcára.

Elsiettem a ruháimmal a másik szoba felé. A testvérem szerencsére nem volt itthon, így nyugodtan átöltöztem ott. Minden dolgom elintéztem, elköszöntem Miketól és már rohantam is a kocsi felé. Út közben bedugtam a fülhallgatóm, és zenét kezdtem hallgatni. Pár perc múlva megkaptam a napi pénzemet, kiugrottam a kocsiból és már rohantam is a suli felé. Az épületen belül rögtön megláttam Reginát, az egyik osztálytársamat. Gyorsan leültem mellé, és elkezdtünk beszélgetni mindenféléről. Közben befutottak a többiek is, és elkezdődött a tanítás.

                       ***Eközben otthon***

Michael feküdt az ágyon, és olvasott egy könyvet, amit magával hozott, mielőtt elindult otthonról (vagyis angol nyelven volt írva). Már vagy háromszor kiolvasta ezt a regényt, és szegény már eléggé unta is. Így hát bekapcsolta a TV-t. Mivel a BBC volt az egyetlen angol nyelvű csatorna, ezért azt nézte. Hirtelen elaludt. Vagy fél óráig álmodott, majd újra felébredt. Aztán gondolkodott az álmán. 

                      ***Néhány óra múlva, az iskolában***

- Úristen! Alig várom már, hogy elkezdődjön a farsang - lelkendeztem, miközben matek órán ültünk.

- Aztán mindkét oldalt elosztjuk kettővel.. - hallottam a tanárnő hangját, de nem törődtem vele.

- Én is nagyon várom.. Kíváncsi vagyok a ruhákra - súgta nekem Zsófi a padtársam háta mögött.

- Zsófi és Barby! Legyetek szívesek abbahagyni a társalgást, és figyeljetek órán! Köszönöm - szólt a tanárnő.

- Elnézést - mondtuk kórusban.

Az óra hátra lévő része csendesen telt. Aztán rohantunk ebédelni, és ebéd után ki-ki ment a saját dolgára. Én felhívtam apát, és megvártam az iskola előtt. Mikor hazavitt, rögtön berohantam a szobámba ledobni a cuccaimat és ledőlni egy kicsit. Michael éppen feküdt az ágyon, és a BBC-t bámulta.

- Mi újság? Hogyhogy ezt nézed? - kérdeztem tőle holtfáradtan.

- Nincs más angol nyelvű csatorna - mondta, majd unottan felült.

Kicsit néztem én is, majd mikor meguntam, felálltam és elmentem megkeresni a ruhámat, amit majd a bálon felveszek. Mike csak értetlenül nézett, majd mikor már végképp nem értett semmit, fogta magát és nemes egyszerűséggel megkérdezte, mi van.

- Hová készülsz?

- Michael. Mondtam, hogy ma lesz a bál este 6 órától. És megígérted, hogy te is jössz! - állítottam szembe őt a saját ígéretével.

- Mi..? Én? Miért? Mikor? Hol? - próbálta megjátszani az értetlent, ám engem ugyan nem vágott át.

- Michael, ne add már a hülyét! Te ígérted meg nemrég. Ha nem tartod be az ígéreted, soha többé nem fogok hozzád szólni! - mondtam, miközben ujjammal vészesen közelítettem Michael orrához.

- Jól van, jól van! Emlékszem. Csak ne aggódj, elmegyek. Jó? - adta be a derekát, mire én nagyon megörültem.

- Nincs ellenedre, ha sétálunk? - kérdeztem, aggódva.

- Dehogy! A séta nem árt..

Michaelre mosolyogtam, majd elindultam a fürdőszoba felé készülődni. Először felvettem a ruhámat, majd bíbelődtem kicsit a sminkeléssel. A végén egy szép, élénkzöld karika kapott helyet a fülemben. A cipőm egy sima kis topánka volt, fekete színű, ráadásul egy nagyon picit még nagy is volt rám. Mikor végeztem, már jócskán elmúlt 5 óra.

- Michael, siess! Legalább fél óra, amíg felérünk a városba - aggódtam, természetesen feleslegesen.

- Jól van. Egy perc, és kész is vagyok!

És valóban. Nem telt bele pár percbe, már felvette a zakóját, ingét, minden egyéb dolgát. Aztán gyorsan összepakoltam mindenünket egy táskába, felvettem a kabátomat és miközben Michael is vette az övét, addig megkerestem a kulcsomat. Gyorsan elraktam, elköszöntünk, aztán elindultunk.

                  ***Fél óra múlva***

Fél óra múlva már ott is voltunk a suliban. Még hamarabb is értünk oda pár perccel. Michael ott idegeskedett, hogy bárki rájöhet, hogy ő az a híres énekes. Biztosítottam róla, hogyha ordibál, akkor jó,hogy rájönnek. Ekkor megérkezett a két legjobb fiú barátom az osztályból, Kende és Donát. Leálltam velük pacsizni, bemutattam nekik Michaelt (természetesen az álnevén /Leo Parker/ ), és beszélgettünk. Következő napra elvileg semmiből nem kellett tanulni. Viszont apáék csak tízig engedtek el, tízkor már jönnek is értünk. Már az osztályból, aki jött, azok közül mindenki ideért, mikor megkezdődött a műsor. Nem tartott sokáig, de nagyon jó volt minden produkció. Michael gyerekessé vált, mikor a saját dalát meghallotta az egyik műsorban. Annyira aranyos volt! De még is nagyon feltűnő. Ezért félrevonszoltam, és elkezdtem beszélgetni vele.

- Nem csinálhatod ezt! Ez rohadt feltűnő! Érted? Aranyos vagy, meg minden, de ez nagyon feltűnő - mondtam, és mivel féltem, hogy lebukunk, gyorsan visszaálltunk a helyünkre.

- I'm sorry - jegyezte meg halkan.

- It's all right, my friend - mosolyogtam rá biztatóan. 

A műsor végén kiküldtek minket, majd újra visszamentünk, már a kezünkön a belépővel. Beálltunk a vattacukorért álló sorba, és vártuk, hogy mi is megkapjuk a sajátunkat.

- Milyet kérsz? Van banános, citromos, vaníliás, colás, csokis, málnás - kérdeztem Michaelt.

- Csokisat. Köszönöm!

- Akkor egy csokisat neki, nekem meg egy colásat kérnénk szépen - mosolyogtam az eladóra.

- Már is megkapjátok!

És tényleg, alig telt el egy perc, már mindkét vattacukor készen volt. Én szakítottam egy picit Mike édességéből, mire ő ugyan ezt tette az enyémmel. Együtt nevettünk, mikor odajöttek hozzánk az osztálytársaim. Mindenkinek bemutattam Mikeot (álnéven: Leot), és együtt ettük a vattacukrot. Testvériesen megosztoztunk egymással. Közben jókat röhögtünk, én meg suttogva fordítottam mindent Mikenak. 

- Miért suttogsz állandóan Leoval, Barby? - kérdezte tőlem Mesy gyanakodva.

- Tudod, Mesy, Leo nem ért magyarul. Mert eredetileg Amerikából jött. Na, és érted - magyaráztam mosolyogva.

- Aha - mosolygott ő is.

Vattacukrozás után elmentünk táncolni. Még Mike is beállt közénk, és igyekezett nem feltűnően "Michael Jacksonos" lenni. Sikerült is neki: Ugyan úgy beleolvadt a környezetébe, mint a többi idősebb diák. Ekkor - gondosan szemmel tartva a hírességet - félrevonultam Mesyvel, hogy türelmesen megválaszoljam a kérdéseit "Leoról".

- Hány éves? Egészen pontosan honnan jött? Hogyhogy elhoztad ide? Nem nézem egy korosztálynak a végzősöket és Leo korosztályát.. - záporoztak a kérdések barátnőmtől.

- Mesy, Mesy, állj! Csak hogy mindenre válaszoljak: Leo 29 éves, Indianából jött, és azért hoztam el ide, hogy megismerje az osztálytársaimat és a magyar szokásokat. És igen, igazad van: A végzősök és Mich.. Akarom mondani, Leo korosztálya nem egy. Majdnem 10 év különbség van a kettő között..

- Mit akartál mondani a Leo helyett? - nézett rám gyanúsan Mesy.

- Mindegy, mindegy. És, hogy tetszik a buli? - próbáltam elkerülni a válaszadást. Hiába..

- Ne kerüld a témát. Tudom, hogy nem Leonak hívják, hanem Mich.. - kezdte, de egy gyors mozdulattal befogtam a száját.

- Sss! Igen, ő az. Michael Jackson. De ne mondd el senkinek, kérlek, ez iszonyú fontos lenne! Ezzel nem engem, hanem őt sodornád bajba.. Kérlek, ne mondd el! - esedeztem barátnőmnek, habár tudtam, hogy soha nem tenne keresztbe nekem.

- Jól van, nyugi, nem mondom el. Nem is állt szándékomban.. Szóval. Mesélj, mit keres itt, Magyarországon? - kérdezett ki.

- A gépe elromlott, és ezért pár hónapig nálunk lesz. Hát nincs mázlim? - húztam ki magam mosolyogva.

- Dehogy nincs! Nagyon nagy mázlista vagy.

 Elmosolyodtam, majd hirtelen megállt a zene. Michael oda is jött hozzánk. Aztán egész este mást sem csináltunk, mint beszélgettünk, vattacukrot ettünk és táncoltunk. Nagyon jó volt, Michael tényleg jól tud bulizni. Este, mikor hazamentünk, már lassan a kocsiban aludtunk, de még hazáig bírtuk. Ott mindent lepakoltunk a szobában, és ruhástól az ágyra dőltünk. Két perc se telt bele, és már aludtunk is.

- Michael, Michael! Képzeld, ötöst kaptam matematikából! Csak négy pontot veszítettem, a többi mind jó lett, ahhoz képest, hogy mennyire nem értettem! - meséltem lelkesen az én imádott bálványomnak.

- Ügyes vagy! De ugye tudod, hogy ezt velem tanultad meg? - vigyorgott rám nagyon aranyosan.

- Persze, tudom, nem kell emlékeztetned - vigyorogtam én is, mint a vadalma. Rám fért már egy jó jegy matekból, mert valahogy így jöttek fél évig a jegyeim: 5,4,5,2,2,4,3.. Ezek meg nekem nem jók.

- Ráadásul ez témazáró dolgozat volt, ami kettőt ér! Király! - boxoltam a levegőbe örömömben. - És még hétvége is van.. De jó vagyok már!

- Én meg itthon maradhatok és írhatok dalokat egész nap - nyújtogatta rám a nyelvét Michael.

- Biztos vagy te ebben a nyelvnyújtogatásban? - próbáltam kicsit ijesztgetni. Nem jött be. Ugyan is végig kergetett az egész udvaron, ráadásul kabát nélkül a hidegben.

Amint bementünk, rögtön a radiátorhoz dőltem. Michael mellém. Ott néztük a tévét úgy, hogy anyám is ott volt. Aztán felálltunk, és megnéztem, milyen kaja van. Vágtam egy jó nagy szelet tortát magamnak, majd Michaelnek is, mert azt mondta, hogy ő is kér. Megettük, de nekem mennem kellett aludni. Michael elkísért. Általában mindig addig szokott fent lenni, mint én, mivel egy szobában alszunk. Szóval, mindketten nyugovóra tértünk. 

- Good Night, Mikey.

- Good Night, Barbara.

                                         ***Reggel***

Már megint arra keltem, hogy fáj a hasam. Éjszaka öt percenként ébredtem fel, mert egyszerűen nem hagyott aludni a hasfájás. Michael is így volt: egyszer hallottam, hogy kimegy a WC-re, majd visszajön. Én nem voltam kint, de egy szemhunyásnyit sem aludtam. Anya éppen jött engem ébreszteni.

- Kicsim, ébredj, isko.. - kezdte volna, de látta, hogy ülök és sírok. - Mi baj van?

- Anyu.. Alig aludtam valamit, emellett fáj a hasam, és amint látom, Michaelnek is - mondtam, és a másik "betegre" mutattam.

- Oké.. Akkor maradj itthon, és majd délutánra idehívom a dokit hozzátok. Nem kértek valamit enni? - kérdezte anya.

- Fúj.. Kaja - vágtam egy hányós arcot, mire Mike rögtön megértette, mi van.

Csak csóválta a fejét, hogy ő se kér semmit. 

- Jól van.. Akkor majd esztek, ha jobban lesztek, okés? 

- Igen, anya, ne aggódj. Na, most menj, aludni szeretnék.. Próbálkozni - küldtem kifelé.

- Oké.. Sziasztok, jobbulást! - köszönt, majd kilépett.

Integettünk neki, aztán lefeküdtünk és elkezdtünk nyöszörögni.

- Michael.. Neked is a gyomrod fáj? 

- Igen..

Ekkor a fejem is kezdett fájni. Azt hittem, meghalok. 

- Délután jön a doki. Addig kibírjuk. Valahogy.. - magyaráztam.

Próbáltunk pihenni, de csak ugyan olyan rossz volt. Hallgattuk, amint apáék dolgozni indulnak. Mikor elhajtottak, nem bírtam tovább: Felkeltem, kiszaladtam a konyhába és mindenhol gyógyszert kerestem. Sehol semmi.. "Nem baj" - gondoltam magamban. "Nem baj, délután a doki majd megvizsgál minket.." 

                            ***Délután***

Délutánra már mindkettőnknek hányingere volt, fájt a fejünk, lázasak voltunk, a hideg rázott minket és szédültünk is. A doki megígérte, hogy csönget, ha megjött. Ahogy ránéztünk az ételre, úgy el is ment tőle a kedvünk. Egész nap nem ettünk az égvilágon semmit sem. Egyszerűen nem bírtunk enni.. Végre csengőt hallottunk. Megjött a doki. Kimentem nagy nehezen, beengedtem.

- Tudja, merre kell menni, doki.. - mondtam félig kómásan.

- Persze. Gyere, segítek.. - karolt át, és úgy bementünk.

Először engem vizsgált meg. Elmagyaráztam neki, hogy Michael (álnevén Leo) ugyan azoktól a tünetektől szenved és hogy nem ért magyarul, véletlenül van itt. Mellesleg nagyon hasonlít Michael Jacksonra, de nem ő, hanem az egyik rajongója (Na, itt még betegen is majdnem elnevettem magam..). Aztán mondta a doki, amitől a legjobban féltem: egy hétig nincs iskola.. Pedig a héten van a farsangi bál. Nagyon jó.. Majdnem elsírtam magam.

Aztán megvizsgálta Michaelt. Neki is ugyan azt mondta, sőt, még ugyan azt a gyógyszert is adta. A végén rákérdeztem:

- Nos, mennyivel is tartozom, doki? - kérdeztem.

- Összesen kilencezer-kétszázhúsz forinttal.

Átadtam neki a kért díjat, ami a gyógyszerekért volt. Aztán kikísértem, és leültem Michaellel együtt enni. Nem nagyon ment, de leküszködtünk pár kanál levest a torkunkon. Aztán bevettük a gyógyszereket, és aludni tértünk.

Később, mikor felkeltünk, azt sem tudtuk hirtelen, hogy hol vagyunk. Legalább is én nem, Michael elmondása szerint pedig ő sem..

Így végig küszködtünk pár órát. Aztán anyáék hazajöttek. Elmondtam, mi újság, és nem is lepődtek meg, hogy ugyan az a betegségünk. 

- Ezért kellett nektek kint a hidegben rohangálni.. - sopánkodott anyám.

- Jól van már, kit érdekel?! - kezdtem felháborodni.

Apám csitítgatott, de inkább elmentem, mint hogy őket hallgassam. Bementem Michaelhöz. Nagyon rosszul nézett ki. Ez a kis erős nátha jól megviselte szegényt. 

- Jobban vagy? - kérdeztem, miközben visszafeküdtem a helyemre.

- Hát, nem nagyon.. És te?

- Én se nagyon.. És még végig kell így küszködnünk egy hetet..

- Jaaaaj, neee.......

                  ***Két nap múlva***

Tévedtünk. Már tegnap úgy keltünk fel, mintha nem is lettünk volna betegek. Rejtélyes módon elmúlt a betegségünk. Ma meg.. Egész nap csak szórakoztunk. Hirtelen a facebook hangját hallottam. Az egyik osztálytársam írt nekem.

"Szia! Csak szólok, hogy nem kell aggódnod a bál miatt, nem maradsz le róla, ugyan is a nagy hó és a rossz idő miatt áttették egy héttel későbbre.. :D"

Hatalmas kő gördült le a szívemről. Az Úr hatalmas és jó!

"Szia! Köszi, hogy szóltál, aranyos vagy :) Na, de most mennem kell, várnak engem.. Sziia, légy jó! :)"

- Igeeen! Igen,igen,igen és iggggggeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen!!!!! - ordibáltam egy szót örömömben.

- Mi az? - lepődött meg Michael.

- Jaj, ne haragudj, elfelejtettem, hogy nem tudsz magyarul. Szóval, az van, hogy a farsangi bált áttették egy héttel későbbre, vagyis én is részt vehetek rajta, és vihetek külsőst is! IGEEEN!! - ujjongtam.

- Ez nagyon jó! De ugye, nem engem akarsz vinni? - kerekedett el Michael szeme.

- De, igen! Miért, kit vinnék? - csodálkoztam.

- A régi osztályodból valakit..

- Jaj, hagyjuk már, ők olyan hülyék, nagyon utálom őket.. És ők is engem. Naaa, Mikey, gyereee!! - nyafogtam.

- Na jó.. De csak ha nem jön mindenki oda hozzám körül rajongani engem, mert a bál nem rólam szól..

- Jó, elintézem. És örülök, hogy jössz! - ugrottam a nyakába.

- Hjajj, ebből még bajom lesz.. - sopánkodott halkan.

A suliból jöttem haza éppen. "Már nem sok kell.. Már itt vagy mindjárt.. Már csak pár méter.." - biztattam magam. Nagyon erős hóvihar volt, szinte magával ragadott a szél. Mintha ez a kavargó levegő egy kéz lett volna, mely akadályoz a mozgásban, lefog. Mintha azt akarná, hogy soha ne térj haza..

Beértem a házba. Anya éppen nézte a tévét, közben pedig ügyelt a tűzhelyre. Hiába.. Anyám már csak ilyen. Ha pihen is, közben mindig dolgozik.. Mosolyogva mentem be a szobámba és dobtam le a táskámat. Meglepetten láttam, hogy Michael javában olvas. Ledőltem az ágyra, és elgondolkoztam a mai napomon. Először jól indult, aztán jött az a veszekedés.. A veszekedés, amely kihatott az egész délutánomra. Közben pedig semmi komoly oka nem volt.. Hirtelen eleredtek a könnyeim. Próbáltam őket vissza tartani, de nem sikerült. Michael persze rögtön látta, hogy valami baj van. Rám nézett és rögtön letelepedett mellém.

- Mi a baj? - ölelt át.

- Semmi, semmi.. Csak eszembe jutott a mai napom - szipogtam.

- Mi történt?

- Semmi komoly.. Csak egy kis veszekedés. Van két barátnőm, akik ugye tudják jól, hogy én nagyon tisztellek és szeretlek Téged. Én meg ugye jól tudom, hogy ők a Twilight-ért vannak oda. Elkezdtek szidni Téged, mert megemlítettem, hogy én nem szeretem a Twilight-ot.. Erre elkezdik, hogy "Hogy nem lehet szeretni a Twilight-ot?! Jackókát bezzeg szereted, holott tiszta gagyiiii".. Rájuk hagytam, de totál elegem van.. Hogy nem bírják megadni a kellő tiszteletet?! - sopánkodtam sírva.

- Ne foglalkozz velük.. Engem nem érdekel, ha szidnak, rólam lepereg. De te se vedd a szívedre, hiszen tudod, hogy engem sem érdekel.. Ha pedig megbántanak, az is peregjen le rólad. Most pedig sírd csak ki magad, jobb lesz, hidd el..

                                      ***5 perc múlva***

- Már jobban érzem magam.. Köszönöm - mosolyogtam Michaelre.

- Óó, ez csak természetes - mosolygott vissza rám.

Elengedtem, leültem mellé és megkértem, hogy énekeljen nekem valamit.

- Mit szeretnél hallani? - kérdezte kicsit meglepetten.

- Találd ki! - kacsintottam rá.

- Another Part of Me? 

- Nem!

- Billie Jean?

- Nem! Még egy esélyed van, aztán megmondom!

- Öööhm.. Man in the Mirror?

- Igen! 

Kicsit habozott, de biztosítottam róla, hogy imádom a hangját. Aztán bele is kezdett.

- I'm gonna make a change, for once in my life... - kezdte el énekelni.

- It's gonna feel real good, gonna make a difference... - folytattam.

- ...gonna make it right... - énekeltük együtt, mosolyogva.

Így folytattuk egészen addig, amíg végig nem énekeltük. A végére Michael szemében különös fényt láttam.

- Ugye tudod, hogy nagyon jó a hangod? - világosított fel.

- Nem hiszem el! Már te is kezded? Nem kell vigasztalni, tudom, hogy rossz - nyafogtam.

- De most komolyan! Nagyon szép! - próbált győzködni. Hiába.

- Michael.. Ne ezen veszekedjünk már! Nem tök mindegy? Szerintem nem jó, szerinted jó. Oké? - mosolyogtam rá. - Na pillanat, kimegyek, hozok valami rágcsát. Te kérsz valamit? Inni, enni?

- Nem, köszi, elég lesz a rágcsa nekem is - mondta, miközben a roskadásig rakott könyvespolcomat kémlelte.

- Ha vissza jöttem, mindent egyesével végig mutogatok, ami érdekel, jó? - mosolyogtam.

- Rendben, alig várom! - mondta, miközben már szedte is ki a Holdsétát.

Megcsóváltam a fejem, és mosolyogva indultam a konyhába. Ekkor csörömpölést hallottam kintről. Kirohantam, és a macska tálkáját pillantottam meg.

- Jaj, cicus, a frászt hozod rám - simogattam meg az én kis tündéri barátomat.

Ő csak egy aranyos "miáú!"-val jelezte, hogy nem szándékosan tette, aztán elszaladt játszani. Mosolyogva visszatértem a konyhába, és az egyik szekrényből előszedtem két zacskó chipset meg egy üveg szőlő ízű üdítőt. Vittem hozzá két poharat is, az egyik az én kedvenc Michaelös bögrém volt, a másik meg egy, direkt Michaelnek csinált pohár, ami azért Michaelnek "csinált", mert üvegfestékkel ráfestettük a nevét ketten. Két kezemben sok mindennel megrakodva siettem a szobám felé. Az ajtót egy egyenes rúgással kinyitottam, ami odacsapódott a falnak, de én esküszöm, hogy nem szándékosan csináltam! Michael picit megijedt, aztán visszafordult, és tovább olvasta a..

- Michael! Az a naplóm, tudod-e? - néztem rá mosolyogva.

- Öhm.. Ne haragudj, nem tudtam - szégyellte el magát.

- Nem, nem, nem! Nem azért mondtam, nyugi! Olvasd csak tovább nyugodtan!

Aztán leültem mellé, és együtt olvastuk, míg nem elértünk egy elég érdekes részhez. Megjegyzem, angolul írtam az egész naplót, ezért tudta elolvasni és megérteni ő is. A napló lapján pedig ez volt:

"                                       Mi az a szeretet?

A szeretet az egy nehezen megfogalmazható dolog, de még is, annyi örömmel tölt el.. Szeretni valakit csodálatos dolog, de ha Téged szeretnek, az fenomenális érzés. Szeretet nélkül a világ nem létezne, még csak nem is létezhetne. Ha eddig nem szerettél valakit, talán idővel megszereted. Csak ne gyűlölj senkit, mert az a szeretet várát ostromolja, és ha eluralkodik rajtad, akkor ezt a csodálatos várat még romba is döntheti. NE HAGYD, hogy megtegye! Szeress, akit csak tudsz, és ne várj érte semmit.Szeress, őszintén, mert aki szeret, az jutalmat kap. Barátokat, családot. Egy szóval: szeretteket. Mert aki nem szeret, az tulajdonképpen nem is él. Szánalmasnak tartom a gyűlölködést, mert a szeretet mindent elsöpör. Vegyük pl.: Michael Jackson szeretetét. Ő szeretett mindenkit, és ezzel segített előrébb haladni. Mert aki mer szeretni, annak van oka büszkének lennie magára. Mert aki éppen elég őrült ahhoz, hogy ilyen sok nehézség mellett is szeressen élni, az a jövőben mindazt, amit tett, jutalomként visszakapja. És, mert ha őszintén szeretsz, mindig jót kapsz vissza. A szeretetet pénzért nem vásárolhatod meg. A szeretet a világon a legdrágább kincs, ezért kell megőrizni, vigyázni rá, és a maga tisztaságában örökké meghagyni. Én hiszek a szeretet erejében, és hiszek abban is, hogy ez egymagában képes megváltoztatni a világot. "

Könnyek szöktek a szemembe. Erről mindig Michael jutott eszembe. És most itt ül mellettem, és..

Ránéztem. Szóval, és itt könnyezik.. Köönnyeeziiik? 

- Michael! Mi történt? - kérdeztem, letörölve a könnyeimet.

- Semmi, semmi.. Csak olyan megható, hogy engem tartasz a példaképednek, ráadásul a szeretet témánál.. Köszönöm - nézett rám boldogan és átölelt.

- Ugyan, ugyan - hárítottam el a hálálkodást. Végtére is, nekem kellene hálálkodnom, hogy itt van nálunk.

Átlapoztuk még a maradék oldalakat, amik rajzokkal voltak tele. A rajz tudásomat is megdicsérte, bár egyáltalán nem vagyok vele elégedett. Majd leszedtük a polcomról a Holdsétát. Először a magyart, majd az angolt. Mindkettő ugyan az volt, annyi különbséggel, hogy két különböző nyelven voltak írva. Michael a "próbafelvételének" szónál nagyon elcsodálkozott az ékezeteken, én meg jól megmosolyogtam szegénykémet. 

- Most mi van? Nem tudok magyarul.. - durcizott be. Nagyon aranyos volt, de már nem akartam nevetni, nehogy megsértődjön. Ehelyett a vállára tettem a kezem és megmondtam, hogy nem azon nevettem. De akár mit csináltam, durcáskodott. 

- Tudod mit? Én megyek filmet nézni. Ha nem jössz, így jártál - próbáltam keménynek látszani, de majdnem elnevettem magam.

- Megyek én is! - ugrott fel.

Erre elmosolyodtam. Aztán együtt átvittük a bátyám szobájába a chipseket, az üdítőt meg a poharat és bekapcsoltuk a gépet. 

- Na, mit nézzünk? - kérdeztem.

- Öhm.. Több, mint testőr? Tudod, amiben Whitney Houston a főszereplő.. Nagyon szeretem őt, nagyon kedves - javasolta.

- Felőlem.. Miről szól a film? - kérdeztem.

- Majd meglátod! - kacsintott rám.

Így hát rákerestem interneten. Mikor megtaláltam, oda húztuk a gép elé a két fotelt, és úgy néztük. Nagyon szép film.

 Szia! Barkó Barbara vagyok, tizenhárom éves, gimnazista. Koromhoz képest nem is vagyok magas, de nem is vagyok középmagas sem. Szemem általában kékesszürke színű, de szokott zöldesbarna is lenni. Hajam világosbarna, most éppen rövid. Eddig tizenkét évig fenékig érő volt, de már nem bírtam tovább, így hát levágattam vállig érőre és fokozatosra. Különleges, egyedi lánynak tartom magam, már csak azért is, mert egy olyan ember a példaképem, aki az egyik legkedvesebb személy a világon. Azt remélem, hogy valamikor majd találkozni is fogok vele.. Alig várom már az alkalmat, hogy láthassam.. Istenem! Michael Jackson élőben! Az lenne számomra maga a mennyország.. Amint így gondolkoztam, egyik osztálytársam hangjára sikeresen abba hagytam elmélkedésemet.

- Szia, Barby! Nem megyünk fel az infó teremhez? 

- Óó, szia, Regi! Felőlem mehetünk - mosolyogtam rá.

Fogtuk magunkat és a táskáinkat, és egyre szaporábban lépdeltünk felfelé. Út közben még mindig gondolkoztam a témán, de mire felértünk a második emeletre, addigra már félig elfelejtettem. A fejemben az informatika óra utáni kémia lecke megoldása járt. Akkor jutott eszembe, hogy még a matek sem volt kész! Azt hittem, szívrohamot kapok. Szerencsére Lea ideadta a kémiát, de a matekot a Donát füzetéből nem tudtam kiolvasni, így hát hagytam, hogy a szerencse döntsön. Informatika óra után mentünk a kémiára. Aztán fizikára, angolra, matematikára és testnevelésre is. Tesi órán egy csomó mindent csináltunk.. Emlékszem, az egyiknél be is görcsölt a gerincem, bár annál a gyakorlatnál lehetetlen lett volna, mert a hasizom dolgozott.. Na mindegy. Az óráról hamarabb elengedtek minket, így hamarabb is jutottunk ebédhez. Azt hittem, hogy az ebédkártyám otthon hagytam, közben meg ott volt nálam.. Még jó, hogy megnéztem. Letettük a cuccot, beálltunk a sorba és hipp-hopp elvettük az ebédünket. Leültünk és beszélgettünk. Aztán mindenki ment haza, mert hétvége volt. Út közben nagyon elfáradtam és megálltam egy picit pihenni. Lehajtott fejjel facebookoztam a telefonomon, majd mikor már nem voltam fáradt, újra elindultam. Alig mentem pár métert, már be is fordultam. Ott nem várt fordulat történt: véletlenül beleütköztem valakibe.

- Jajj, ezer bocsánat, ne haragudjon! - mondtam hangosan. Mikor az a személy rám nézett, felismertem benne..

- Are you.. Are you Michael Jackson? - kérdeztem döbbenten.

Tudtam, hogy a magyart nem értette, ezért kérdeztem tőle angolul.

- Mmm.. Yes.. - szólt félénken. 

Abban a pillanatban ledöbbentem. A sors csak szivat, vagy tényleg az utca kellős közepén botlottam bele álmaim példaképébe?! Ezután angolul társalogtunk.

- Bocsánat, amiért majdnem fellöktelek.. Ugye, nem haragszol? - mondta halkan.

- Dehogy is.. Magára nem tudnék haragudni.. - mondtam, nehezen formálva a szavakat zsibbadt ajkaimmal.

- Kérlek, tegezz nyugodtan. Végül is nem lehetsz annyira fiatal - mosolyodott el. Kezdett oldódni a hangulat. Milyen kedves! Tudtam, hogy kedves, de hogy ennyire félénk is.. Ez meglepő számomra.

- Ne ácsorogjunk itt az utcán, gyere,beszélgessünk kicsit! Tudok egy jó helyet - mosolyogtam rá, csak hogy ne érezze magát zavarban. Én még mindig sokkhatás alatt voltam, de nem akartam zavarba hozni szegény embert.

Elvittem őt egy cukrászdába, vettünk két fagyit, és miközben ettük, beszélgettünk.

- Hogyhogy erre jársz? Hiszen Magyarország nagyon messze van a Te városodtól.. - kérdeztem meglepődve.

- Hát, éppen mentem volna Oroszországba fellépni, mikor a gép hibája miatt leszálltunk.. Azt mondták, több hónapig is eltarthat, amíg megjavítják, mert úgy tönkre ment benne valami. Így csalódott is vagyok a gép miatt, meg boldog is, hogy valakit végre találtam, aki normálisan tud velem beszélni. Akárkit kérdeztem, hogy mi merre van, mindenki csak kinevetett. Azt sem tudtam, mit beszélnek nekem, ezért gyorsan odébb álltam. 

- Hidd el, jobban tetted.. Sok itt a rosszakaró - mormoltam rosszmájúan.

Ezen eléggé elcsodálkozott. Láttam az arcán a döbbenetet.

- Tudod.. Itt sokszor lopnak, betörik a házak ablakát, lányokat erőszakolnak.. Néhány hely a városban elég veszélyes. Olyan durva dolgok történnek itt, hogy én rendesen félek az utcán menni.. Mindig nézem, hogy nem-e követ valaki. De azért van jó oldala is. Nem annyira kicsi, de nem is olyan nagy a város, ezért könnyen bejárható. Mondjuk amíg én otthonról felérek az iskoláig, az minimum háromnegyed óra, mert a suli a város másik végén van.. Kocsival is tíz perc. Egyébként általában elég forgalmasak az utcák, ha nem zebrán akarunk átmenni, várni kell vagy öt percet, mire át tudunk menni. A boltokban is elég nagy a forgalom. Nincsen sok Tesco méretű bolt, csak a Penny, a Profi és a CBA. Van sok jó hely.. Hát, körülbelül ennyi a város. Mit szeretnél tudni? - magyaráztam, és a beszéd végén rámosolyogtam Michaelre.

- Érdekes életed lehet.. És? Nehéz az iskola?

- Hát.. Van, amit nagyon nem értek. Ilyen például kémiából a tömegszázalék meg a térfogatszázalék.. De ha tanulok, akkor minden jobban megy. Valahogy.. Túl lusta vagyok mindenhez. Pakolni is gyűlölök, de ha már ordibálnak velem, akkor megcsinálom.

Beszélgettünk még erről-arról. Nagyon kíváncsi típus, de nagyon aranyos. Aztán olyan kérdést tett fel, ami először rettenetesen felidegesített, aztán megnyugtatott.

- Figyelj, Barbara.. Nem tudsz valami olyan helyet, ahol megszállhatnék arra az időre, amíg kész lesz a repülő? Nem szeretnék az utcán aludni - aggodalmaskodott.

- Hát, figyelj.. Megkérdezem a szüleimet, hogy nálunk lakhatsz-e - mosolyogtam rá. Fogtam a mobilomat, feloldottam a billentyűzárat és felhívtam anyámat.

- Mi baj, kicsim? - szólt a telefonba anya.

- Anya, lenne egy fontos kérdésem. Ki tudnál jönni a munkahelyedről vagy öt percre? - kérdeztem idegesen.

- Persze. Kimegyek. Majd telefonálj, ha itt vagy. Szia, kicsim!

- Szia, anyu!

Aztán letettük. Michael csak nézett, nem értette, mit beszélünk itt magyarul. Aztán elmagyaráztam neki, hogy mi van. Kifizettük a fagyit, felálltunk és elindultunk anya munkahelye felé.

- Gyere erre, itt gyorsabb - mutattam a jól ismert utcára.

Nem egész tíz perc múlva már ott is voltunk. 

- Nahát, ez gyors volt! Tényleg nem is olyan nagy ez a város.. - mosolygott Michael.

- Ugye, megmondtam? Mondtam, hogy hamar ideérünk.. De amúgy fél nap alatt bejártuk a barátnőimmel a várost.. - mosolyogtam vissza.

- Szia, Barby! - köszönt anyám. - Szia.. - köszönt Michaelnek is.

- Szia. Anya.. Fontosat kell mondanom. Gyertek, üljünk le ide..

Leültünk egy padra, én meg belekezdtem a mondókámba.

- Elmondhatom anyámnak, hogy ki vagy? - kérdeztem angolul.

Mike csak bólogatott. Így hát bele is kezdtem..

- Anya. Az a helyzet, hogy.. Az utcán véletlenül bele botlottam Michael Jacksonba -mondtam. Amint ezt anyám meghallotta, ledöbbent. - Anyu, ne ilyen látványosan már! - szóltam rá mérgesen. - Na szóval.. Belé botlottam. Elsőre megismertem, hogy ő az, és elvittem a cukrászdába beszélgetni. Megkérdezte, hogy nem-e tudok egy helyet, ahol megszállhat, amíg megjavítják a magánrepülőgépét.. Mert úgy meghibásodott, hogy hónapokig nem tud sehova se menni innen. Én felajánlottam neki, hogy lakhatna nálunk.. És ezért jöttünk ide. Anya, ugye lakhat nálunk? - néztem rá boci szemekkel.

Nem tudom, hogy a boci szemek, vagy pedig Michael repülőjének a balesete hatotta meg, de végül csak ennyit felelt:

- Igen.

- Köszi, anya! - ugrottam a nyakába. - Akkor mi mentünk is haza.. Szia! - pusziltam meg és megmondtam Michaelnek, hogy megyünk haza.

Lassan sétáltunk hazafelé.. :)

Barkó Barbara egy 13 éves, elsős

gimnazista lány, aki jól tanul, de

szerinte tud többet is. Egész addig

rosszul tanul, amíg fel nem tűnik a láthatáron az, akit a legjobban szeret: a példaképe. De vajon hogyan képes így megváltoztatni a lány életét? És vajon mekkora hatással lesz rá? De mindenek előtt: egyáltalán ki a csoda ez a példakép? A kérdésekre a választ megtudod, ha elolvasod a történetet ;) Jó szórakozást! :DD

Főszereplők

Ő a történet női főszereplője. Nem olyan magas, de nem is olyan alacsony, világosbarna hajú, kékesszürkészöld szemű, szemüveges, rövid, fokozatos hajú barátságos lány. Egyedi stílusa van, ezért nem mindenki szeret vele zenékről beszélni, mert ő csak Michael Jacksont szereti nagyon-nagyon.

 A Holdséta ;) ♥

Ő a történet férfi főszereplője. Magas, fekete, rövid hajú, barna szemű, barátságos személy. Nagyon szeretni való, csak meg kell ismerni :) Nagyon sokszor mosolyog és ezt sokan szeretik :DD Ő írta az előző képen látható "Holdséta" című könyvet is :))