Elérkezett a nagy nap. A bál napja. Bár még csak reggel volt, és a bál este kezdődött, én már előre előszedtem a ruhát, amit majd fel akartam venni.

- Hány óra van? - ásítozott Mike.

- Reggel 6. Tudod, megyek iskolába - mutattam az ujjammal, jelezve, hogy megyek. Michael arckifejezése láttán elkezdtem röhögni.

- Miért nézel hülyének? - kérdezte sértődötten.

- Nem nézlek annak - mondtam, és nyomtam egy békítő puszit az arcára.

Elsiettem a ruháimmal a másik szoba felé. A testvérem szerencsére nem volt itthon, így nyugodtan átöltöztem ott. Minden dolgom elintéztem, elköszöntem Miketól és már rohantam is a kocsi felé. Út közben bedugtam a fülhallgatóm, és zenét kezdtem hallgatni. Pár perc múlva megkaptam a napi pénzemet, kiugrottam a kocsiból és már rohantam is a suli felé. Az épületen belül rögtön megláttam Reginát, az egyik osztálytársamat. Gyorsan leültem mellé, és elkezdtünk beszélgetni mindenféléről. Közben befutottak a többiek is, és elkezdődött a tanítás.

                       ***Eközben otthon***

Michael feküdt az ágyon, és olvasott egy könyvet, amit magával hozott, mielőtt elindult otthonról (vagyis angol nyelven volt írva). Már vagy háromszor kiolvasta ezt a regényt, és szegény már eléggé unta is. Így hát bekapcsolta a TV-t. Mivel a BBC volt az egyetlen angol nyelvű csatorna, ezért azt nézte. Hirtelen elaludt. Vagy fél óráig álmodott, majd újra felébredt. Aztán gondolkodott az álmán. 

                      ***Néhány óra múlva, az iskolában***

- Úristen! Alig várom már, hogy elkezdődjön a farsang - lelkendeztem, miközben matek órán ültünk.

- Aztán mindkét oldalt elosztjuk kettővel.. - hallottam a tanárnő hangját, de nem törődtem vele.

- Én is nagyon várom.. Kíváncsi vagyok a ruhákra - súgta nekem Zsófi a padtársam háta mögött.

- Zsófi és Barby! Legyetek szívesek abbahagyni a társalgást, és figyeljetek órán! Köszönöm - szólt a tanárnő.

- Elnézést - mondtuk kórusban.

Az óra hátra lévő része csendesen telt. Aztán rohantunk ebédelni, és ebéd után ki-ki ment a saját dolgára. Én felhívtam apát, és megvártam az iskola előtt. Mikor hazavitt, rögtön berohantam a szobámba ledobni a cuccaimat és ledőlni egy kicsit. Michael éppen feküdt az ágyon, és a BBC-t bámulta.

- Mi újság? Hogyhogy ezt nézed? - kérdeztem tőle holtfáradtan.

- Nincs más angol nyelvű csatorna - mondta, majd unottan felült.

Kicsit néztem én is, majd mikor meguntam, felálltam és elmentem megkeresni a ruhámat, amit majd a bálon felveszek. Mike csak értetlenül nézett, majd mikor már végképp nem értett semmit, fogta magát és nemes egyszerűséggel megkérdezte, mi van.

- Hová készülsz?

- Michael. Mondtam, hogy ma lesz a bál este 6 órától. És megígérted, hogy te is jössz! - állítottam szembe őt a saját ígéretével.

- Mi..? Én? Miért? Mikor? Hol? - próbálta megjátszani az értetlent, ám engem ugyan nem vágott át.

- Michael, ne add már a hülyét! Te ígérted meg nemrég. Ha nem tartod be az ígéreted, soha többé nem fogok hozzád szólni! - mondtam, miközben ujjammal vészesen közelítettem Michael orrához.

- Jól van, jól van! Emlékszem. Csak ne aggódj, elmegyek. Jó? - adta be a derekát, mire én nagyon megörültem.

- Nincs ellenedre, ha sétálunk? - kérdeztem, aggódva.

- Dehogy! A séta nem árt..

Michaelre mosolyogtam, majd elindultam a fürdőszoba felé készülődni. Először felvettem a ruhámat, majd bíbelődtem kicsit a sminkeléssel. A végén egy szép, élénkzöld karika kapott helyet a fülemben. A cipőm egy sima kis topánka volt, fekete színű, ráadásul egy nagyon picit még nagy is volt rám. Mikor végeztem, már jócskán elmúlt 5 óra.

- Michael, siess! Legalább fél óra, amíg felérünk a városba - aggódtam, természetesen feleslegesen.

- Jól van. Egy perc, és kész is vagyok!

És valóban. Nem telt bele pár percbe, már felvette a zakóját, ingét, minden egyéb dolgát. Aztán gyorsan összepakoltam mindenünket egy táskába, felvettem a kabátomat és miközben Michael is vette az övét, addig megkerestem a kulcsomat. Gyorsan elraktam, elköszöntünk, aztán elindultunk.

                  ***Fél óra múlva***

Fél óra múlva már ott is voltunk a suliban. Még hamarabb is értünk oda pár perccel. Michael ott idegeskedett, hogy bárki rájöhet, hogy ő az a híres énekes. Biztosítottam róla, hogyha ordibál, akkor jó,hogy rájönnek. Ekkor megérkezett a két legjobb fiú barátom az osztályból, Kende és Donát. Leálltam velük pacsizni, bemutattam nekik Michaelt (természetesen az álnevén /Leo Parker/ ), és beszélgettünk. Következő napra elvileg semmiből nem kellett tanulni. Viszont apáék csak tízig engedtek el, tízkor már jönnek is értünk. Már az osztályból, aki jött, azok közül mindenki ideért, mikor megkezdődött a műsor. Nem tartott sokáig, de nagyon jó volt minden produkció. Michael gyerekessé vált, mikor a saját dalát meghallotta az egyik műsorban. Annyira aranyos volt! De még is nagyon feltűnő. Ezért félrevonszoltam, és elkezdtem beszélgetni vele.

- Nem csinálhatod ezt! Ez rohadt feltűnő! Érted? Aranyos vagy, meg minden, de ez nagyon feltűnő - mondtam, és mivel féltem, hogy lebukunk, gyorsan visszaálltunk a helyünkre.

- I'm sorry - jegyezte meg halkan.

- It's all right, my friend - mosolyogtam rá biztatóan. 

A műsor végén kiküldtek minket, majd újra visszamentünk, már a kezünkön a belépővel. Beálltunk a vattacukorért álló sorba, és vártuk, hogy mi is megkapjuk a sajátunkat.

- Milyet kérsz? Van banános, citromos, vaníliás, colás, csokis, málnás - kérdeztem Michaelt.

- Csokisat. Köszönöm!

- Akkor egy csokisat neki, nekem meg egy colásat kérnénk szépen - mosolyogtam az eladóra.

- Már is megkapjátok!

És tényleg, alig telt el egy perc, már mindkét vattacukor készen volt. Én szakítottam egy picit Mike édességéből, mire ő ugyan ezt tette az enyémmel. Együtt nevettünk, mikor odajöttek hozzánk az osztálytársaim. Mindenkinek bemutattam Mikeot (álnéven: Leot), és együtt ettük a vattacukrot. Testvériesen megosztoztunk egymással. Közben jókat röhögtünk, én meg suttogva fordítottam mindent Mikenak. 

- Miért suttogsz állandóan Leoval, Barby? - kérdezte tőlem Mesy gyanakodva.

- Tudod, Mesy, Leo nem ért magyarul. Mert eredetileg Amerikából jött. Na, és érted - magyaráztam mosolyogva.

- Aha - mosolygott ő is.

Vattacukrozás után elmentünk táncolni. Még Mike is beállt közénk, és igyekezett nem feltűnően "Michael Jacksonos" lenni. Sikerült is neki: Ugyan úgy beleolvadt a környezetébe, mint a többi idősebb diák. Ekkor - gondosan szemmel tartva a hírességet - félrevonultam Mesyvel, hogy türelmesen megválaszoljam a kérdéseit "Leoról".

- Hány éves? Egészen pontosan honnan jött? Hogyhogy elhoztad ide? Nem nézem egy korosztálynak a végzősöket és Leo korosztályát.. - záporoztak a kérdések barátnőmtől.

- Mesy, Mesy, állj! Csak hogy mindenre válaszoljak: Leo 29 éves, Indianából jött, és azért hoztam el ide, hogy megismerje az osztálytársaimat és a magyar szokásokat. És igen, igazad van: A végzősök és Mich.. Akarom mondani, Leo korosztálya nem egy. Majdnem 10 év különbség van a kettő között..

- Mit akartál mondani a Leo helyett? - nézett rám gyanúsan Mesy.

- Mindegy, mindegy. És, hogy tetszik a buli? - próbáltam elkerülni a válaszadást. Hiába..

- Ne kerüld a témát. Tudom, hogy nem Leonak hívják, hanem Mich.. - kezdte, de egy gyors mozdulattal befogtam a száját.

- Sss! Igen, ő az. Michael Jackson. De ne mondd el senkinek, kérlek, ez iszonyú fontos lenne! Ezzel nem engem, hanem őt sodornád bajba.. Kérlek, ne mondd el! - esedeztem barátnőmnek, habár tudtam, hogy soha nem tenne keresztbe nekem.

- Jól van, nyugi, nem mondom el. Nem is állt szándékomban.. Szóval. Mesélj, mit keres itt, Magyarországon? - kérdezett ki.

- A gépe elromlott, és ezért pár hónapig nálunk lesz. Hát nincs mázlim? - húztam ki magam mosolyogva.

- Dehogy nincs! Nagyon nagy mázlista vagy.

 Elmosolyodtam, majd hirtelen megállt a zene. Michael oda is jött hozzánk. Aztán egész este mást sem csináltunk, mint beszélgettünk, vattacukrot ettünk és táncoltunk. Nagyon jó volt, Michael tényleg jól tud bulizni. Este, mikor hazamentünk, már lassan a kocsiban aludtunk, de még hazáig bírtuk. Ott mindent lepakoltunk a szobában, és ruhástól az ágyra dőltünk. Két perc se telt bele, és már aludtunk is.